Egyszer, ha nagy leszek, mindent odaadok noveremnek, veszek neki mindent, mert ez mar nonszensz. Neha kisebbsegi erzesem van, eskuszom, nehez tulszarnyalni.
Nem is akarom. O az enyem, a legjobb. Es Kiss-rol ne is beszeljunk, ha ragondolok mar elkap a siras. Mert az milyen, hogy ha nincs itthon akkor mas, ez milyen legjobb baratno?
Erzesek. Ahh, borzaszto. Neha azt kivanom, barcsak...
Aha, valami olyasmit.
Mondtam mar, hogy nem er semmit az angoltudasom? Hat akkor most mondom.
Mondtam mar valaha...? (Wooh, egy mosoly, de ugyes vagyok, oscart ide.)
Forditani akarok, nincs ido ra, szanalmas. Meg akarom keresni a csendes helyem, holnap.
Benedict Hamletnek? Igen, koszi, megyek.
Most mar barkire gondolok sirva fakadok, haladas mondhatom. Olyan jo erzelmi allapotba vagyok, hogy tanitani lehetne ezt. Vegy egy kis zarkozottsagot, spekeld meg "hatalmas" onbizalommal, plusz meg legyel hulye is. Meg tehetetlen, meg faszom tudja.
Nem szeretek csunyan beszelni, az arulkodik a kedvemrol.
Isten aldja a Doctor Who-t. (Nem mintha tortent volna valami vele, mert nem.)
Legy kreativ, mint en! O inkabb ne, belehalnal az unalomba! Plusz meg utalnad is magad, huh, valami nagyon melyponton lehetek. Csodalatos, hip-hip hurra! Mar latom is a sok boldog magasba lendult kezet, hurraa....
Urania... Ben, jovok kedvesem.
Valamelyik nap olyan duhos voltam, hogy nem fertem fel a villamosra, hogy hazasetaltam, masfel ora kb, egy kicsit tobb. De jo seta volt.
Kifogytam. Oruljetek. Biztos unalmas lehetett.
A kovetkezo bejegyzesnel talalkozunk.
